Üveghegy

Üveghegy

Majd...

majd terített asztallal vársz a lugasban
a végtelen tenger s a sziklás part felett
elém jössz a kertig és gyűrt szavak helyett
konyakot töltesz s az asztalra bort teszel

majd sétálunk lent a homokos fövenyen
a sirályok röptével kavargó szélben
s várjuk hogy a tengert feloldja az égben
a csendes tétova leszálló szürkület

majd ülünk a parton a csillagok alatt
vallatjuk a múltat egymás kezét fogva
s nézzük ahogy a víz a homokba mossa
az ellopott elvesztegetett éveket...

Egyszer majd ...

egyszer majd az leszel
aki sohasem lettél
egyszer még megteszed
amit sohasem tettél
egyszer még árulod
amit sohasem vettél
egyszer majd ott leszel
hova sohasem mentél

egyszer még lehetsz ott
ahol sohasem voltál
egyszer még igaz lesz
amit sohasem mondtál
egyszer majd leveted
amit sohasem hordtál
egyszer majd az leszel
aki sohasem voltál

Karácsony

kopott az ágy
kopott a párna
kopott a csend
ami még várna

hideg a csend
és hideg a szó
hideg az ég
és szakad a hó

Üveghegy

az üveghegyen innen és túl
már csak az arcok látszanak
a homlok a haj a szem és a száj

az üveghegyen innen és túl
már csak a színek játszanak
árnyat a fényben senki sem talál

az üveghegyen innen és túl
már csak a bűnök ártanak
és felfeslik minden elszakadt szál

az üveghegyen innen és túl
már csak az álmok bántanak
s elmúlik veled élet és halál

13 

hiába gyűlik a szenny
sorsod bárhogy is okol
inkább veled a pokol
mint nélküled fent a menny