Töredékek

Töredékek

I.

azt hiszem alkonyat volt
egy kisfiú szalad mezítláb a tenger felé
térdig érő ingén életlen gyűrődés
messze a dombok fölött elhajlik a fény
az ázott föveny a mozdulatlan víztükör
alulexponált homályos fénykép...

II.

hajnalban esni kezdett a hó
a szoba olyan volt mint egy átlátszó üvegkocka
a fák csillogó ágai szinte az ágy fölé hajoltak
csak a beszűrődő fény tört szivárványszínei jelezték
a falak jelenlétét és örökkévalóságát
a szoba az ő szobája volt az ágy az ő ágya
az ajtózár kulcsa nyugalma biztonsága
nézte a hegyeket a vakítóan fehér tájat
tétován felült mint aki indulni készül valahová
aztán visszafeküdt és újra elaludt
reggelre észrevétlenül elállt a hóesés
nyolc órakor behozták a reggelit ...

III.

ha már mindent elvettek tőled
a tisztességet a hitet és az álmokat
ülsz majd egy sötét nyirkos szobában
a pamlagon vagy a jéghideg kövön
lehunyt szemmel bámulod a plafont
s a lassan pergő filmkockákból rájössz
nem maradt más mint a tenger
és az a különös hajnali hóesés...

IV.

amikor meghalt részegek voltak az angyalok
elfelejtettek földre szállni érte
megfagyott ülve egy bélelt kapualjban
szakadt télikabátban itt hagyva mindenét
a rongyos-foltos paplant a szappant a fogkefét
s egy madzaggal átkötött barna papírdobozt
benne töredezett megsárgult fényképek
az apjáról néhány ágyasáról
a régi barátjáról és egy vidám társaságról
mielőtt elaludt volna elnevette magát
egy csillogó mozi és egy régi film jutott eszébe
abban látta hogy egykor a halálra ítéltek
kaptak még egy tányér meleg ételt
s ha akartak elszívhattak egy utolsó cigarettát...

V.

eléred egyszer a tengert
üres és kihalt lesz lenn a part
egy összegyűrt inget sodor a szél
a hullámok moraját elnyeli a csend
a szitáló szürkület minden fényt kiolt
csak a víz csillog a lábnyomok mélyén
a puha felázott homokban...